 |
|
|
|
|
|
|
|
Fórum
|
Vissza
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jókai novella, ebben lehet igazad.
Az elszakadást, látod, Románia is így értékeli, nem engedheti meg magának, még az autonómiát sem engedik. A törvények adta jogok szűkülését a monarchia idejére értettem már. Paragrafusokat nem tudok citálni, kutakodni meg nem fogok utána, mert ebben nem vagyok ennyire járatos, de tudomásom szerint a magyar nyelv kötelező ismerete volt előírva a negyedik osztályra, s ez korábban nem volt így. Bírálták Nyugaton, s nem örültek neki a nemzetiségiek.
Arról ne vitázzunk, hogy jogos volt-e vagy sem, a kérdés, hogy olyan boldogok voltak-e Szent István országában a nemzetiségiek, pl. az erdélyi románok. Sajnos nem, Trianon után határozottan jobban érezték magukat, ezt kár is tagadni. S ma se akarnak "visszatérni" ezért írtam azt amit az esélyekről.
|
|
|
|
Ehhez nagyon nincs is mit hozzátenni, s szinte teljesen egyetértek vele. Néhány dolog mégis. Én is Erdélyt Kalotaszeg és a Székelyföld megismerésével kezdtem, mert magyar vagyok. Ha kívülről szemlélem a dolgokat, még Drakula-kultusz nélkül is a szász részek, a Fogarasi-havasok talán érdekesebbek egy elfogulatlan külföldi számára. Nézzük csak meg, mit nyilvánítottak a világörökség részévé! De én elfogult vagyok, s még nem is voltam ott, hanem Mátyás, Wass, Tamási, Petőfi, Vasvári, hadd ne soroljam nyomait kerestem, s az itt élő és élt magyarokét.
Engem ettől függetlenül érdekel Románia is, mert szeretek utazni a világban, s érdekelnek az idegen nemzetek és földek is. Nem ellenségként szemlélem egyikőjüket sem. De a magyar lakta helyek kétségkívül fokozottabban érdekelnek, s ez így lenne természetes. Ez azonban nem kell, hogy kizárólagosságot jelentsen. Jobban megértem a romániai (erdélyi) magyarok helyzetét is, ha ismerem Romániát. Mert ha nem, milyen alapon jelentem ki, hogy az Balkán, de legalábbis "balkánabb" mint mi? Honnan tudom, ha sohasem jártam ott és nem is érdekel? Az ismeretszerzés sose válhat hátrányunkra. Kalotaszegi vendéglátóink békében élnek a szomszédaikkal, együtt vágták a disznót eljövetelünk napján. Gyergyói ismerősünk a vasárnapi ebédre zenekart hívott, ahol a harmonikás egy magyarul nem beszélő román rendőr volt. Furcsa dolgok, s valójában mégse.
Igen, kötődnünk kell, csak egyre nehezebb. Egyre nehezebb egy középiskolásnak megmondani, hogy kötődjön Kolozsvárhoz, Tordához, Vajdahunyadhoz, Gyulafehérvárhoz, ha nem lát magyar feliratokat, nem talál embereket akik válaszolnának a magyar kérdésekre. Nem biztos, hogy meggyőzi az, mi volt itt 150 éve. Ha a többieknek már angolul kellett a jegyeket kérnem a tordai sóbányában, mert magyarul nem ment. Ha egyszer végképp telepakolják ortodox kolostorokkal és templomokkal Erdélyt, valóban balkáni képet mutatva. S a templomokba bizony egyre többen be is mennek, többen mint a nyugati felekezetek templomaiba.
Hogy a jelenlegei állapot megváltozzon, legyen igazad! Csak én nem látom a jeleit. Sőt! Ellenkező jeleket látok, sajnos. Nem gyarapodunk, hanem fogyunk, itt is, ott is. Gazdaságilag is egyre csökken az előnyünk. Nincs olyan nemzetközi tendencia sem, ami reményt kelthetne. Az üres vágyakozás sokra nem vezet, tettekre van szükség, de ilyen tettek még nem történtek. Lényeges még nem. Mindez nem jelenti azt, hogy a reményt fel kell adni, le kell mondani bármiről, ez nem károgás, de a felhőkergetés sem vezet sehova. Én azzal nem tudok mit kezdeni, hogy majd egyszer biztosan másképpen lesz. Ahogyan az indiánok se fogják már visszakapni Amerikát, az arabok is ottragadtak Egyiptomban, az oroszok Szibériában, mi se reménykedhetünk, ha nem teszünk semmit. Te is azt írtad, mindent tegyünk meg, nincs ebben vita. Csak hogy mit tegyünk, ebben lehetnek eltérések.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nincs semmi probléma gazsy, teljesen igazad van ami a pontosítást illeti, szükséges.
Én nem ismertem ennyire a körülményeket, csak azt láttam Csernovicba utazva, hogy arra felé mehettünk békében, visszafelé meg leállítottak bennünket. Bár semmi mást nem kértek csak a statisztikai papirt.
Azért is volt furcsa, hogy miért éppen Rahónál, és miért nem a hágónál.
Én Kárpátalján nem vagyok ismerős. Ez egyszer voltam csak, egy Csernovicban intézendő úton, , és ha már ki kellett menni hát Beregszászon megszállva néhány napot eltöltöttünk Beregszász ,Munkács megtekintésével
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyilas!
Ne haragudj, de helyesbítenem kell: a rahói (helyesebben terebesfehérpataki, merthogy itt van az ellenőrzés) az ellenőrző-áteresztő pontnál nem az Ukrajna és Kárpátalja közötti járműforgalmat ellenőrzik. Ha a térképre nézel, láthatod, hogy itt kanyarodik be a főút (és a Tisza völgye) az államhatár (RO-UA) mellé. Tehát itt határsávban (régen nálunk is volt ilyen) közlekedsz tovább Técső irányába, így itt a határsávba belépőket ellenőrzik. Ha jobban megfigyeled az út bal oldalán végig ott vannak a kék-sárga határoszlopok, a jobb oldalon kicsit feljebb az úttól (a kíváncsi szemek elől elrejtve:)) pedig néhány magasfigyelő. (Egyébiránt ha a Kárpátaljára irányuló forgalmat figyelnék - (megjegyzem tgk-k esetében szokták is) - azt Mezőhátnál (Lazescsina) tennék, közvetlenül a Tatár-hágó után.
Elnézésedet kell kérnem, nem szőrszálat szeretnék hasogatni, de az esetleges későbbi félreértés elkerülése végett szükségesnek láttam, hogy hozzászóljak.
Üdv: gazsy72
|
|
|
|
Kedves Zsolt.
Szerintem meg a Jókai novella miatt megy oda. Tőlem legalább is eddig még csak azt kérdezték, hogy hol van a két fűzfa. 300 év múlva
Ha nem haragszol rosszul itéled meg a helyzetet A többet akarás bár hivatalosan nem kimondva, de az elszakadási törekvés volt, amit ugye belátható, hogy egyetlen ország sem engedhet meg magának. A balázsfalvi gyülésen már ott voltak a bukaresti udvar agitátorai. Balcsescu csoport pedig csak jóval később, mondhatni későn lép a színre. A törvények ahogy mondod meg nem szűkültek, hanem kitört a polgárháború, amelyben a bécsi udvar, ill annak erdélyi képviselője Puchner a román határőrezredeket ill a népfelkelő csoportokat bízta meg a magyar ill székely népfelkelők, ill a határőrezredek lefegyverzésével.8 őszére erdély területén gyakorlatilag megszünt minden magyar befolyás, hisz északon Urbán románjai, délen a szász népfelkelők és Bécs határozta meg a közéletet. Decembertől pedig élet-halál harc folyt és háborús körülmények alatt nem illdomos számon kérni, hogy miért nem valósították az elfogadott demokratikus polgári törvényeket
Az un. lex Aponyira, csak akkor és ott szabad hivatkozni, ha ismerjük azokat
az 1907-es XXVI törvény, az állami elemi népiskolák jogjogviszonyáról… szóló és a
2007-es XXVII törvény, a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól…szóló
valamint az ezekben alkalmazott néptanítók járandóságáról szóló törvénycikkek.
Ezek a törvények nagyrészt a tanítókról szóló előírások .
Amiket ebben sérelmesnek láttak az a
2007 / XXVI
23. § Mielőtt az állami tanitó első állomását elfoglalná, köteles a királyi tanfelügyelő kezeibe a következő esküt letenni:
"Én, N. N. az . . . . . i állami népiskolához kinevezett rendes tanitó, esküszöm az élő Istenre, hogy Ő Felsége Apostoli Királyom, magyar hazám és annak alkotmánya iránt tántorithatatlan és rendületlen hüséggel viseltetem; az ország szentesitett törvényeit és törvényes szokásait megtartom; és hogy a hazai hatóságok törvényes rendeleteit, valamint a tanitói tisztemmel járó kötelességeket mindenkor lelkiismeretesen, hiven és pontosan teljesitem; és a gondjaimra bizott ifjuságot a magyar haza szeretetében fogom nevelni. Isten engem ugy segéljen!"
Az állami tanitó csak ezen eskü letétele után foglalhatja el állását, az országos tanitói nyugdijintézetbe csak ezen eskü letételének igazolása mellett vehető fel.
De főkép a
2007/XXVII/18-20 ami nagyon sérelmezett
El kell olvasni mielőtt hivatkozunk rá. Ezek a XIX.sz. végi, XXsz. eleji történelmi környezetben meghozott törvények.
Hasonlítsuk össze a XXI sz-i oktatási törvényekkel a környező országok vonatkozásában
|
|
|
|
Kedves CsabaZ !
Szívemből szólt, azaz írt. Ugyanígy érzek és ugyanezeket tartom fontosnak, csak nem biztos hogy sikerült volna ilyen jól megfogalmaznom. Azt gondolom, akikben megvan a szív és az ész, azoknak óriási a feladatuk abban hogy másokat is "megfertőzzenek." Azokat is, akik ma még Romániát mondanak, azokat, akik nem tudják hogy semmiféle anyagi gazdagság nem érhet fel azzal az érzéssel amit az egymásratalálás boldogsága jelenthet, azokat is, akikben megvolna hozzá a szív, de elhazudták előlük a történelmünket.
Jólesett olvasni a sorait, köszönöm.
mezkati
|
|
|
|
Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű félmondatom ilyen vitasorozatot fog elindítani.
Én akkor is csak arra akartam rávilágítani, hogy soha ne mossuk egybe Erdélyt és Romániát, mert a kettő teljesen eltérő földrajzi fogalmak. Ezt mi magyarok soha nem felejthetjük el és mindig ki kell javítanunk azokat a mondatokat, amikor egy Erdéllyel kapcsolatos megfogalmazásban helytelenül Romániát említenek. Ezt leginkább akkor fogja el az ember, amikor a Kárpátokon túl belép Románia területére, mekkora különbség is van a két terület között. A falvak kinézete, az emberek életszínvonala stb. mind megmutatja, hogy az már egy balkáni terület.
Azt szoktam mondani, hogy Erdélyben már rengetegszer jártam és fogok is járni, de Romániában eddig csak egyszer és ezután sem vagyok nagyon kívánxsi rá. Erdélyben minden röghöz a magyar történelmi múlt egy darabja kötődik, ezért minden idegszálammal kötődöm hozzá, de Románia az már egy másik ország, amely legfeljebb csak egy egzotikus külföldi utazás szintjéig lehet érdekes.
Erdélyben megtalálom a magyar múltunk gyökereit, hiszen sokáig csak ott maradt fenn a magyar államiság, a magyar kultúra. Több ezer éves magyar múlt, több magyar generáció verejtékes küzdelme, magyar hősi halottak emlékei nem engedik meg, hogy Erdélyre mint egy idegen országra tekintsek. Ennyivel mindnyájan tartozunk a magyar őseink emlékének!
A jelenlegi állapot sem fog örökké tartani, amint a történelem nem ismeri az "9rök" és "végleges" fogalmakat. Most ez van! Nem kell szeretni, elfogadni meg végképp nem! Aztán majd egyszer lesz egy fordulat, amikor másképpen lesz.
Hogy mikor azt nem tudom, de hogy lesz, az teljesen biztos. Erre a pillanatra felkészülve addig is mindent meg kell tennünk. Ezért a lelkünkben semmit sem szabad feladni, semmiről sem szabad lemondanunk.
A legfontosabb a nemzettudat építése, ápolása. Kiművelt fejekkel szemben sokkal nehezebb dolguk van az ellenségeinknek. Gazdaságilag, lélekben és lehetőleg számban is gyarapodjunk! Az áldott magyar anyáknak kiemelt szerepük lesz a jövő alakulásában, hiszen leginkább rajtuk múlik, hogy mennyire leszünk képesek néhány generáció múlva benépesíteni országunkat.
Adjon az Isten szebb jövőt a magyar nemzetnek!
|
|
|
|
Ha egy magyar turista elmegy Nagyenyedre, akkor van esély, hogy tud valamit erről. Mert akkor miért megy? Nagyenyeden nincs vidámpark, sóbánya, "gyilkos-tó". Ha valaki odamegy, a múlt és a kultúra okán teszi.
Természetesen ezekről érdemes tudni, s nem kell elfelejteni, a halottakra emlékezni kell. Természetesen nem jó, hogy csak a román áldozatoknak épülnek emléktáblák, de szerintem elég nagy dolog, hogy mindenféle trianonos versikékkel telített bóvlikat lehet kapni szerte Erdélyben, Trianon-emlékművet létesítettek Farkaslakán. Gondolj bele mi lehetett volna ebből Ceausescu alatt? Én még most is csodálkozom, hogy ez lehetséges. A 150 év nem úgy lényegtelen, hogy el kell felejteni, csak a jövő alakításának szempontjából nem ez az ami mérvadó. Mert ahogy te írtad mindenki tud mondani +1 áldozatot és nincs óvónéni, aki eldöntse, ki hazudik. Sajnos azt kell látnunk, hogy mire van realitás. A románok nemcsak álmodoztak, hanem számítóan politizáltak, s elérték a célt, mert volt alapja, nagyhatalmi támogatottsága. Már a háború előtt is, boncolgatva volt a dolog, de vesztesként főleg belekerültünk a pofozógépbe. Ma senki nem támogatna rajtunk kívül egy határváltozást, nem tudunk semmit sem felmutatni, ami megygőzhetne bárkit, az unió amúgyis a határnélküliségről szól. Persze részben ez is csak duma, de a tény, hogy ez a trend a világban. Ez nem mindennek a feladását jelenti, csak azt, hogy ésszel kell túlélnünk amit lehet. Az emléktábla megmaradásáért, sőt méltóvá tételéért lehet és kell küzdeni! Egy Trianon emléknap megtartásáért szintén, bár kétségkívül furcsa egy országban, ahol dec. 1. a legnagyobb ünnep.
A pest forradalom meg szép törvényeket hozott, de nekik több kellett, s azt nem kapták meg, csak késve. Aztán az Eötvös-féle törvény adta jogok is szűkültek. A lex Apponyi eléggé felháborító volt sok nyugati számára is, és bizony nem is tudták végrehajtani. Szóval ilyen stiklik is hajtották a románokat, meg persze a szimpla anyagi érdekeltség vagy a gyűlölet is. De hát ez se egy kivételes dolog a történelemben. Hasonló dolgok zajlanak a Felvidéken, Vajdaságban.
|
|
|
|
És mit gondolsz, hányan tudnak többet erről a tábláról a magyarországi túristák közül annál a dátumnál, hogy 1849 jan 8? Hányan tudják, Nagyenyeden járva, hogy az Axente Szever utca annak az embernek a tiszteletére kapta a nevét, aki ezt a mészárlást vezette, ami Nagyenyed magyar lakosságának kiírtását eredményezte. 800-1000 halottról szól a fáma, de ki tudja hányan fagytak meg a dermesztő januári hidegben az ágyból kiugró őltözetlenül az erdőkbe menekülők közül. De persze 150 év múlva minek érdekel ez bennünket. Miközben most olvasom a múlt napokban, hogy valamely ik Marosvásárhely közeli faluban most avatnak egy emlékművet 100, a magyarok által legyilkolt román mártír emlékére.
Igaz, közben kiderült, hogy nem ebben a faluban történt, csak egy hasonló nevüben. Az is igaz, hogy nem 100 legyilkolt román mártírról van szó, csak a vegyes lakosságu faluban mintegy száz áldozatról, de hát az emlékmű megépült, már nincs mit tenni, fel kell avatni. A köztudatba majd belerögzül a 100 mártír.
Aztán a nagyenyedi várfalon levő tábla is kiegészül néhány évtized múlva 800 meggyilkolt román mártír emlékével. Mint ahogy a sósmezői pincében felhalmozott csontok.
Mert a románság számára nem annyira lényegtelen az a 150 év.
szerinted milyen szabadságot keresett a magyar eltiprásában az a móc paraszt, aki fölül éppen a márc 15-én a pesti forradalommal elinduló folyamat folyamányaként a jún 18-i erdélyi országgyülés törölte el a feudális rendi törvényeket, szabadította fel a jobbágyság igája alol és helyettük a polgári szabadságjogokat biztosító törvényt alkotott, a románságra ugyanúgy vonatkoztatva, mint a magyar, a székely és a szász nemzet számára
|
|
|
|
2007-ben láttam én is a kis táblát a várfalon, amin csak dátum van, semmi több. A tövében koszorúk. Egy erre tévedő, Drakulát kereső nyugatinak fogalma sincs mi az.
A magyar szabadság eltiprásában a mócok részéről a sajátjuk keresése is állt. Voltak, vannak sérelmek ott is. Történeteket rángathatnak elő ők is, láthatunk táblákat a magyarok áldozatairól, vitatkozni meg lehet, hogy ki adott előbb és nagyobb pofont. Ma már erre alapozni nem lehet. Az életképtelenség ellenszere állítólag az EU, meglátjuk mi lesz belőle, egy újabb kísérlet alanyaiként.
Számomra példaértékű a magyar srác, aki Parajdon mindkét nyelvet bírva szervezi a magyar idegenforgalmat, románokat is bevonva a dologba. Aki megtud maradni ott, s hasznot húz a "megszállásból" úgy, hogy segíti az ottani magyarokat munkalehetőség biztosításával, de felhasználva a román kapcsolatokat is árut szerez, bevonva a vállalkozásába őket is. Kihasználja azt, hogy ő kétnyelvű, mert a magyar turistákra alapozza a vállakozást. Egy román ezt nem tudná így megtenni, mert ők nem nagyon tudnak magyarul. Vagy az a székelyföldi polgármester, aki Bukarestben sincs elveszve, s tud lobbizni a rábízott településért. Az erdélyiek az ilyen emberekben láthatják a jövőjüket, a 150 évvel ezelőtti dolgokkal már nem nagyon lehet mit kezdeni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hosszútávon, persze, nem tudjuk mi lehet. Mondjuk 300 év múlva. De a mi életünkben talán az jelenthetne sokat, ha a felfogás valóban megváltozna, ha nemzetben kezdene el gondolkozni a magyarok többsége, nem országban. De ettől még az erdélyiek egyértelmű többsége román marad, s ők nem akarnak változást, mint ahogyan ti sem akarnátok a helyükben. Ma nem a területszerzés, hanem a megtartás a tét, s még ebben sem állunk jól, a székelységen kívül pusztul, fogy az erdélyi magyarság, de még nekik se könnyű, mert még nekünk se itt. Félő, hogy az álmok kergetése közben a most még meglévő dolgok is kicsúszhatnak a kezünkből. Azt hiszem, ti tudjátok leginkább, mire van szükségetek, s nekünk eszerint kell tenni. Az én székely ismerőseim, de a többi erdélyi magyar is akivel beszéltem ilyesmiről, illúziónak tartja a határváltozást, nem ennek a szorgalmazását kérik tőlünk, sőt!
|
|
|
|
Fájóak a városi statisztikák, mert látjuk mi veszett el, de egész Erdélyről volt szó. Nem számít, hogy pásztor vagy főnemes volt valaki, s érdekelte-e a hovatartozás, a létszám önmagában érv volt a győzelem mellett. S örülhetünk, hogy nem a Tiszáig jöttek. Mellesleg azért voltak itt követelőzések a XIX. században, szóval a boldogság vagy a közöny azért nem igazán igaz.
Ma nekünk semmilyen érvünk nincs már. Az ezer éves múlt nem az, főleg közel 100 év után egy teljesen megváltozott világban. S az akkori álomhoz azért kellett egy háború is.
Ugyanazt szeretnénk, de más módon, s mást látunk elérhetőnek.
|
|
|
|
Kedves Zsolt !
Esküszöm ma nekem is az jutott eszembe , hogy le merem fogadni , hogy több magyar volt kiváncsi idén is a horvát tengerpartra mint Erdélyre ....mert az ugye jobban néz ki az iwiw-en :))
Igen álmodozni lehet .....már aki akar , de láttuk mi lett amikor a határon kívűli magyaroknak állampolgárságot kellet volna adni . Tőkés László könyörgött az anyaországi magyaroknak ,hogy ne tagadják meg a saját nemzetüket , de mindenki jobban féltette a szaros kis minimálbéres munkahelyét , a jövő évi nyaralását , a nyugdíját meg ki tudja még mit . Láttuk mi lett a végeredmény ! Ahhoz az álomhoz amit mindannyian lelkünk mélyén dédelgetünk , nemzeti öntudatra lenne szükség . Na arra meg előbb rá kellene ébredni ! ... de nem hiszem ,hogy a rekord nézetségő Mónika show ráébresztene egy magyart sem .
Ügyhogy Kedves Nyilas , kicsit sem vagyok kishitű , és negativ sem ....akár tetszik akár nem a magyarok nagytöbbsége magasról tesz rá ,hogy Erdély hová tartozik !!!
Ja , és mindegy , hogy Madéfalvát Mádéfalvának írjátok vagy , hogy soknak tünt a z uton közlekedő szekerek száma , ez mind nem számít híbának az itt lakó emberek szemében a lényeg az ,hogy időt és energiát nem sajnáltatok arra ,hogy eljöjjetek Erdélybe ....azzal tiszteltetek meg, amiért mi nagyon tisztelünk benneteket ! ( a többi csak acsarkodás ) .
Elnézést ha valakit megbántottam , nem volt szándékomban csak ez valahogy kikívánkozott belőlem !
|
|
|
|
|
|
|
|
Ez meg a másik. Sajnos ez is realitás. Az emberek többsége inkább félti a munkáját, a pénzét, mindenét a "románoktól". Láthattuk 2004-ben. Egységes nemzeti akaratról beszélni illúzió.
Van aki mindent vissza akar és trianonozik, s kész lenne holnap puskát fogni, mindegy, hogy mivel járna, van aki fontosnak tartja őket, jár hozzájuk, kapcsolatokat tart fenn, segíti őket, de békésen gondolja a megoldás-keresést, van aki tudja, hogy itt vannak szép hegyek meg Gyilkos-tó, aztán megáll a tudománya, van akit meg a hideg ráz, hogy ő betegye a lábát "Romániába". Inkább lógatja a lábát a horvát tengerparton.
|
|
|
|
Tehát ua. mint a székely bácsi 1940-ben.
- Milyen a helyzet amióta bejöttek a magyarok?
-Jó.
-Kicsit bővebben?
-Nem jó!
Vagy a 13 almafa.
"Micsoda megátalkodott beszéd ez, hallja? Örvendjen, hogy felszabadítottuk, hogy
eljöttünk maga miatt ide. Mit gondol?! Ülhettünk volna mi jobb helyen is odahaza, semhogy
ezeket a bitang hegyeket másszuk! Hát nincs már egy csepp hazafias érzés sem magukban?
Annyit jelent maguknak a magyarság, hogy hol jobb, hol rosszabb? Mi? De már szenvedni,
tűrni és áldozni a magyarságukért nem tudnak?!
És szapulta szegény Mózsit nekiveresedve, hogy azt se tudta szegény, melyik lábára álljon,
s az ünnepváró család is kigyült az ajtóba. Ettől aztán Mózsinak is megjött a hangja.
- Ide hallgasson, katona úr - szólt oda a csillagosnak, mikor az egy percre abbahagyta,
hogy lélegzetet vegyen -, én amióta megszülettem, mind itt voltam magyar ezen a bitang
hegyen, s mégsem panaszkodtam miatta. Maga pedig csak most érkezett, s máris fenekedik.
Mi lenne itt magából harmincöt év alatt, azt mondja meg?
- Hogy? Mi? - hökkent meg a másik.
- Hogy? Mi? - kente reá Mózsi tovább a magáét, már csak a családi becsület miatt is. -
Megjön ide a házamhoz, s azzal kezdi, hogy örvendjek, amért eljött hazulról ezekre a bitang
hegyekre, mikor ülhetett volna otthon, párnán is. Hásze örvendek én. De ha csak azért gyütt,
hogy ezt nekem megmondja, akkor jobb is, ha még ma visszamegyen. Mert azt én úgyis
tudom, hogy mindenkinek odahaza a legjobb. Ehhez nálunk nem kell csillagot akasszanak az
ember nyakába, hogy megtanulja!
Így Mózsi.....
….Azzal otthagyták Mózsit ünnepi zekéjében, s mentek mind a hárman fölfele. Éppen az
almafák között.
Hát csak megáll először az egyik, amelyik leghátul volt, s kezdi verni az almát. Aztán
megáll a másik meg a harmadik is. Nekifohászkodtak a fácskáknak, még az ágat is letörték, ha
nem jött az alma szépszerivel.
Nézte Mózsi egy darabig a pusztítást, de nem szólott, de aztán, mikor már a harmadik
ágat is letörték, csak megköszörülte a torkát mégis.
- Kultúra nélkül nem is ízlik? - kérdezte. - Mit mond? - mordultak föl a katonák.
- Azt kérdem, hogy pusztítás nélkül nincs-e hazafiság? - magyarázta Mózsi a székely
beszédet.
- Tán sajnálja? - förmedtek rá mind a hárman. - Hát magyar ember maga? Magyar a
fenét! Oláh ez, hogy gebedne meg!
S cifrára pödört káromkodások között kioktatták amúgy istenigazában, hogy mit tegyen az
ilyen bitang oláh-székely az almafáival.
…..Hanem valamit a nagyobbik gyerek is megsejthetett a csatavesztésből, mert a csirke után
megszólalt nagy gondtelten.
- Idesapám! - No.
- Olyan kimenés nincsen, hogy béjövetel ne járjon vele?
Mózsi ránézett a fiára, aztán kinyúlt a pálinkásüveg után, jót húzott belőle, s odanyújtotta.
- Isten-Isten...!
A gyerek elkapta az üveget, s a szájához emelte. Rozál rosszallólag csóválta meg a fejét.
-Kicsi még erre... hogy engedheti...!
- Aki ilyet kérdez, az székelynek éppen elég - jelentette ki Mózsi komolyan. Aztán csak
ennyit mondott a fiának, mikor az visszatette az üveget az asztalra, s a száját is megtörölte
keze fejével.
- A hó sem megyen el eső nélkül, ez az igazság. - Elég kár - állapította meg kicsi Mózsi."
|
|
|
|
Azért kedves Nyilas, mert annak volt realitása.
Lapozd fel az 1910-es népszámlálási adatokat, olvass Wass-t, emlékezz Kossuth jóslatára a kiegyezéskor! Ott volt mire alapozni a területszerzést, nekünk ma nincs, de mondj egy reális érvet!
Az kevés, hogy te meg én akarjuk. Szmirnát is akarnák a görögök, Dél-Tirolt az osztrákok, Fiumét az olaszok(meg persze mi is!) az se megy.
Na, persze tőlem álmodozhat, aki akar. De mást, - s különösen az erdélyi magyarokat - ne sodorjon bajba. Mert elsősorban róluk van szó, nem rólunk.
|
|
|
|
|
|
