A település Hargita megye északi részén fekszik, 850 méter tengerszint feletti magasságban. A kellemes klímájú, szép fekvésű üdülőtelep nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchiában, de Európa-szerte is a legismertebbek közé tartozott.

Borvizeit már a XVI. században ismerték. 1725-ben fürdő- és nyaralóház épült a településen, 1770-ben pedig már palackozva szállították a vizet Bécsbe.
Két bécsi vállalkozó - Günter és Zimmenthausen - tették híressé Borszéket mint üdülőhelyet. Ez utóbbi 1805-ben a településre költözött és bérbe vette a területet. A forrásokat "küpüvel" látta el, a vendégek számára pedig - gróf Lázár László segítségével - házakat építtetett.

A szervezett borvíz-kereskedelem a XIX. század elején kezdődött meg, miután vegyelemeztették a forrásokat. Eleinte agyagedényekben, majd üvegpalackokban szekereken szállították a vizet.
A borvíz-kereskedéssel függ össze a borszéki üveghuta megépítése 1804-ben.
A borvíztöltőde közel 200 éve üzemel, kapacitása évről évre növekszik. Ma a világ minden tájára szállítanak borszéki vizet. Az itt palackozott ásványvíz több kiállításon is díjnyertes lett, 1873-ban például Ferenc József  az "Ásványvizek királynője" díjjal jutalmazta. 

Borszék fejlesztésében a XIX. század hetvenes éveiben elévülhetetlen érdemeket szerzett a ditrói születésű Bajkó Mátyás, aki az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc után a fürdő gazdatisztje lett.

A tisztásokon át turistaösvények vezetnek a környező hegyekre, a Bükk-havasra, Salamás-tetőre és Bélbor irányába.
A Borszéki Kerek szék az ország egyik legjelentősebb mésztufa képződménye. Keletkezését a földes-meszes ásványvízforrások sokaságával magyarázhatjuk. Ezek a források rakták le évezredek alatt ezt a 60-70 méter vastag mésztufa-réteget. A Kerek szék kőzetanyaga könnyen faragható, kiváló épületburkoló díszkő.