A falutól néhány kilométerre található szentimrei Büdösfürdő a Dél-Hargita egyetlen hegyi üdülőtelepe (1250 m). Természeti kincsei a borvízforrások és a kénes-széndioxidos gázömlések (mofetták), melyek gyógyhatásukat tekintve messze túlszárnyalják hasonló társaikat. A mofettákat eleinte a pásztorok ásták ki saját használatukra, és különleges süvöltő hangjuk miatt "Süllögőnek" nevezték el őket.
A szentimrei Büdösben higanyérc (cinóber) is előfordul, melynek kitermelését már leállították, de az elhagyott bányavágatok, meddőhányók sokat rontanak a táj szépségén.

Sajnos a gyógyfürdő az elmúlt években teljesen visszafejlődött. Két mofettája és borvízkútja még használható ugyan, de hat kádas melegfürdőjét a köréje gyűlt borvizes tó miatt meg sem lehet közelíteni.

Gyógyjavallatok
Reumás és mozgásszervi megbetegedések, szív- és érrendszeri zavarok, idült gyulladások, magas vérnyomás esetén a gáz és borvízfürdők általában igen gyors gyógyulást eredményeznek. A büdös-gödör gázai (különösen a radon) élénkíti a szervezet anyagcseréjét, és szabályozza a központi idegrendszer funkcióit.

A büdös-gödör felfedezéséről van egy monda is, amely így hangzik:

"Valamikor két pásztor, apa és fia, juhokat legeltettek a Büdöshegy aljában. Ezt a hegyet azért nevezték büdösnek, mert itt rossz szaga volt a levegőnek. Az apa lehetett vagy hatvan-hetven esztendős, míg a fia alig múlt húsz éves. Az az erős, derék, fiatal legény nem győzött eleget csodálkozni édesapján, midőn a hajnal ébredésekor állandóan csak arról panaszkodott, hogy hol itt fáj, hol ott fáj. Egyik ősszel, a szokottnál korábban lehavazott, de a pásztorok szebb időt remélve behajtották juhaikat a fák közé, hogy ott, a még megmaradt füvön húzzák ki az idő jobbra fordulásáig.
Amint a völgy felé haladnak, meglátnak egy helyet, ahol a hó el van olvadva. Hamar odasietnek és látják, hogy a földből valami gőzölög, és egy kissé büdös is, de kellemes, meleg érzés volt. Ezután megjegyezték ezt a helyet, és amikor csak erre volt útjuk, mindig elidőztek és néha megmelegedtek.
Egy idő után az öreg pásztor az tapasztalta, hogy a fájdalmai megszűntek. Ősszel aztán olyan egyenesen hajtotta ki juhait, mintha ismét legénnyé változott volna.
Egyik nap aztán az történt, hogy a juhok pásztor nélkül érkeztek.
- Vajon hol maradhatott édesapám? - töprengett a fiú. - Biztosan a tagjait kúrája?
Kevés idő múlva mégis  elindult apja keresésére. Útközben találkozott egy barna csuhás, szakálas baráttal, akit néhanapján látott arrafelé.
Rosszat sejtve meggyorsította lépteit. Nemsokára megpillantotta édesapját, arccal a földre borulva mintha aludna.
- Édesapám! Édesapám! - költögette a fiú apját, de az nem kelt fel többé.
Másnap lement a fiú a faluba, s jelentette apja halálát az elöljáróságnak. Ki is ment aznap a bíróság, és az orvos megállapította, hogy az öreg pásztor halálát fulladás okozta.
- Valaki megfojtotta az öreg pásztort! - hangzott el a vád.
- Nem tehette más, csak a fia, hiszen rajta kívül senki sem tartózkodott a havason!- merült fel a gyanú a fiú ellen.
Szegény fiú eleget tiltakozott az ostoba vád ellen, de egykettőre bilincsbe verték, és a pandúrok bekísérték a vármegyeház börtönébe. Az ítélet kimondása előtt újra felkísérték a fiút a havasra, hogy a helyszínen mutassa be, hogy hogyan ölte meg apját.
- Isten engemet soha meg ne segéljen, ha én a jó édesapámra valaha is kezet merészeltem volna emelni.
- Hát akkor ki tette? -nézett rá szigorúan a törvénybíró.
- Hát én azt honnan tudnám?
- Nem volt senki a havason csak kelmed!
- Én láttam még egy barna csuhás barátot, de én mégis azt mondom, hogy édesapámat a gáz fojtotta meg.
- Miféle gáz?
- Az, amelyik ezen a helyen jő ki a föld mélyéből!
- Ez nem lehet!- tiltakozott a törvénybíró
Abban a pillanatban megpillantotta a barna csuhás barátot, éppen az erdő szélén haladt át.
- Hát az ki volt?
- Az egy barát, afféle remete- világosította fel a fiú.
- Gyakran jár errefelé?
- Elég gyakran jár ezen a tájon. Legutóbb akkor láttam, midőn szegény édesapám meghalt.
- Hát ezt kend miért nem mondta hamarabb? Emberek, el kell fogni a barátot.
A pandúrok mind megiramodtak a barát után, de az addigra már nyomtalanul eltűnt. A helyszínen nem  maradt más csak a törvénybíró és a vasra vert fiú. A törvénybíró ekkor kíváncsian hajolt le a földre azon a helyen, ahol felszínre tör a gáz. Beleszagolt, de abban a pillanatban halva maradt a földön.
Mikor a pandúrok visszatértek az eredménytelen üldözésből, halva találták a törvénybírót, aki nem hallgatott a legény szavára.
Az orvos is megállapította, hogy a törvénybíró is a gáztól halt meg. Nyomban szabadon engedték a legényt, akit tudatlanságban ártatlanul meghurcoltak. Rájöttek arra is, hogy a föld mélyéből feltörő gázban gyógyító erő vagyon, de aki belélegzi vagy szippant belőle, azt a gáz azonnal megfojtja.
- Külsőleg használva gyógyszer, belsőleg halálos méreg - állapította meg az orvos.
Azon a helyen a környék szegény betegei gödröt ástak, hogy a feltörő gáz gyógyító erejét használva meggyógyítsák fájó tagjaikat.
Ez bizony nagyon régen történt, ha ugyan megtörtént."