Elek apó mesél

A Fiu-sziklája

Erdélyben, Guraszáda nevű falu felett van egy magas szikla, Fiu-sziklája a neve. Ennek a sziklának a tetején olyan csodafű terem, hogy az öregeket megfiatalítja s a nehézbetegeket meggyógyítja.
Élt réges-régen ezen a környéken egy szegény szántóvető ember. Nehéz betegségbe esett, jártak hozzá mindenféle javasasszonyok, kuruzslók, kenték a testét mindenféle csodaírral, de nem tudták meggyógyítani. Azt mondja egyszer a javasasszony a beteg embernek:
- Elpróbáltuk már mindenféle csodafűvel, ami a Maros két partján terem. Itt már több csodafű nincs. Hanem látja-e kend ezt a magas sziklát? Annak a tetején terem olyan csodafű, hogy az meggyógyítaná kendet.
Hiszen teremhetett annak a sziklának a tetején akármilyen csodafű, mikor az olyan meredek, olyan magas volt, hogy oda csak a madár repült fel, ember ott még nem járt soha.
Volt a szegény beteg embernek egy növendékfia. Hallja, hogy mit mond a javasasszony. Szerette az apját erősen, hogyne szerette volna s feltette magában: egy élete, egy halála, felmászik arra a sziklára. Mondta az apja:
- Hagyjad, fiam, meg se próbáld, úgyis hiábavaló.
Jöttek a szomszédok, jöttek a falubeliek mind, hogy lebeszéljék. De hiába, ment a fiu s az Isten megsegítette, felmászott a szikla tetejére. Hát csakugyan a szikla tetején tengersok füvet talált, olyant, amilyent még nem látott soha. Leszedett egy jó csomót, aztán indult vissza.
Az ám, de csak akkor látta, hogy fel csak felmászhatott valahogy, de lemenni nem lehet. Mit csináljon, hogy vigye le a füvet! Egyet gondolt, karját kinyújtotta s meglobogtatta a marék füvet, hadd lássák a falubeliek, akik ott állottak a szikla aljában. Azután bedugta a kebelébe s abban a szempillantásban leugrott a szikla tetejéről.
Szörnyű halált halt szegény fiu, de a csodafű meggyógyította az édesapját.
Azóta hívják azt a sziklát Fiu-sziklájának.