Gyergyószárhegy - Lăzarea
Kájoni János (1630-1687)
Erdély talán legelső polihosztora volt: pap, orvos, tanító, nyomdász, zeneszerző és orgonaépítő. Iskoláit a kolozsvári jezsuita atyáknál kezdte, majd Csíksomlyón folytatta. Később, tanulmányai folytatására Nagyszombatba küldték, ahol 1655-ben pappá szentelték. Itt tanulta meg a tipográfusi mesterséget is, és 1675-ben nyomdavásárlási engedélyt kért a római szentszéktől. Még abban az évben ki is nyomtatta a "Cantionale Catolicum" című magyar és latin nyelvű énekeskönyvét. E dalokat maga gyűjtötte és rendszerezte. A fekete bőrkötésbe foglalt "Custodia történetek" című munkájában - egyszerűen Feketekönyvként emlegették - a csíksomlyói kolostor történetét írta meg. A Kájoni-féle Herbárium 244 gyógynövénnyel foglalkozik, részletesen bemutatva, hogy hol és mikor szedhetők e gyógyerejű növények. Számos beteget maga látott el füvekkel és végezte gyógyításukat is. Feltételezhető, hogy Nagyszombatban ismerkedett meg közelebbről a kor egyházi zenéjével és a hangszerkészítéssel is. Templomi orgonát épített Csíksomlyón, Mikházán, Szárhegyen ésSzékelyudvarhelyen. 1664-ben Szárhegyen gvárdián, majd 1669-1675 között házfőnök volt. Később újra Csíkomlyóra ment, életének utolsó évében került vissza Szárhegyre.
|
|