A Csíkszeredából Moldvába induló 12/A műút Csíkszépvíz után felkapaszkodik a Pogány-havas (1352) és a Szellő (1495) közötti nyeregre, a Szermászó-hágóra (1195), majd leereszkedik a Tatros völgyébe, mely a Csíki-havasok legpompásabb völgye és átjárót képez Moldva és Erdély között. Ott végigvonul a megye leghosszabb településfüzérén (25 km), a csángók földjén, a Gyimeseken.

Nemcsak a Tatros völgyében, hanem annak jobb és bal oldali mellékágaiban is egymást érik a tipikus hegyvidéki települések, meredek domboldalak, zöldellő legelők és sötét fenyvesek alatt.
A Gyimes név eredetének - hangzásbeli hasonlóságon alapuló - magyarázata szerint olyan hely, ahol sok a gímszarvas. A völgyet részben csíki, részben moldvai menekültek telepítették be.
Kiemelkedően gazdag, ősi népköltészettel és párját ritkítóan széles skálájú néptánc-hagyománnyal rendelkezik.

A gyimesi csángók szerint őseik a katonai szolgálat elől futottak erre az erdős vidékre, ezzel kapcsolatos a csángó szó eredete is: csángó az, aki "elcsángált" (elment) a közösségtől. A csángók bujdosásukkal magyarázzák a moldvai csángókéhoz hasonló öltözetüket is. Ezt egykoron azért használták, hogy megtévesszék az őket üldözőket, hogy azok ne ismerjék fel bennük a szökött székely katonát.

A Gyimes-völgye a XVII. század utolsó éveitől kezdett állandó jellegű emberi település színhelyévé válni. Itt nem találhatók ún. tömör falvak, csak tanyatelepek, ezek pedig "patakokra", "patakvölgyekre" oszlanak, melyek sokszor egy-egy családnév után kapták nevüket. (Pl. Antalok pataka)