Kolozsvár - Cluj - Klausenburg
Egyéb látnivalók a városban
A Fő tér délkeleti oldalán található a neoklasszikus stílusban épült Városháza, homlokzatán a régi városcímerrel. A tér keleti oldalát a Bánffy-palota uralja, amelyet az erdélyi barokk építészet legszebb alkotásának tartanak. Építtetője Bánffy György, Erdély főkormányzója volt (1786). Az épületben jelenleg a Szépművészeti Múzeum működik. A tér nyugati oldalán a Rhédey-palota látható, ahol 1792-ben első előadásait tartotta az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság. Mellette a helybéliek által Lábasháznak nevezett Jósika-ház található, melynek első emeletén működött az egykori Nemzeti Kaszinó, majd a Királyi Ítélőtábla. A Szent Mihály-templom bejáratával szemben, a római katolikus plébánia udvarán Szervátiusz kiállítást tekinthetünk meg.
Mátyás király szülőháza a Fő tértől kissé távolabb található. Ebben az épületben szállt meg kolozsvári útjai során Mátyás édesanyja, Szilágyi Erzsébet, aki itt szülte meg fiát 1443-ban. Az épületet 1940-ben Kós Károly restauráltatta. Ezzel a házzal szemben, az úgynevezett Szarvas-házban (str. Matei Corvin 4.), működött Heltai Gáspár nyomdája, majd néhány évvel később ebben az épületben született Bocskai István, erdélyi fejedelem.
A Ferences templom a XV. században gótikus stílusban épült, később barokk ízlés szerint átalakították. Az épület felújíására az 1940-es években került sor, szintén Kós Károly vezetésével.
A 21 Decembrie 1989. sugárúton két templomot is találunk egymás mellett: az evangélikus és az unitárius templomot.
A Bolyai utcában emléktábla jelöli azt a házat, melyben a legnagyobb magyar matematikus, Bolyai János született.
A város másik központi tere a Piaţa Ştefan cel Mare, ahol az egykori Kolozsvári Nemzeti Színház épülete található. Ebben 1920-tól Román Opera és Nemzeti Színház működik. A színházzal szemben látható ortodox székesegyház 1923-1933 között épült. Néhány évvel ezelőtt szintén ezen a téren állították fel Avram Iancu hatalmas szobrát.
Az Universitatii utcában a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Alpár Ignác által tervezett (1902) főépülete mellett található az egykori jezsuita-templom, mely az erdélyi barokk egyházi építészet egyik figyelemreméltó emléke.
A város szászfenesi kijáratának térségében felépített lakónegyedek szinte észrevehetetlenné teszik a középkori eredetű kolozsmonostori bencés apátság épületegyüttesét, melyet előbb a görög katolikusok, majd az ortodox egyház használt. Ma a római katolikus egyház tulajdonában van, ők 1995-1997 között restauráltatták. A XI. században alapított apátság érdekessége, hogy 1437-ben itt kötöttek egyezséget a Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés vezetői a magyar nemesekkel.
|
|