Nagykároly - Carei - Karol
A városnak napjainkban megközelítőleg 26.000 lakosa van, melynek a fele magyar anyanyelvű, ugyanakkor jelentős a német lakosság aránya is. A XVIII. századtól 1876-ig Szatmár megye székhelye, a Károlyi család kiterjedt birtokainak uradalmi központja volt.
A település kiemelkedő látnivalója a romantikus stílusban épült Károlyi-kastély. Az eredetileg 1482-ben épült négyszögletes kastélyt 1894-ben Károlyi István építtette át, látványos tornyokkal ellátott lovagvárrá. Ma a város történeti és természettudományi múzeuma működik benne. Az épület felújítása megkezdődött, de pénzhiány miatt félbeszakadtak a munkálatok. A kastély körül található egykori angolkert még napjainkban is szépen gondozott.
A római katolikus templom 1779-ben nyerte el mai barokk formáját. 1834-ben egy földrengés következtében megrongálódott, ezt követően Ybl Miklós tervei alapján, a Károlyi család anyagi támogatásával felújították.
Az egykori Szarvas fogadóban (ma Restaurant Perla) szállt meg Petőfi Sándor, mikor a városba látogatott. A fogadóval szemben álló Térey-házban pedig ugyanakkor Szendrey Júlia lakott, amikor a megyebálra érkezett. Állítólag a költő a fogadó ablakából pillantotta meg először a parkban sétálgató Júliát, akivel azután a bálban személyesen is találkozott.
Az egykori piarista gimnáziumban végezte Ady Endre az első négy osztályt, melyről a falon elhelyezett emléktábla tanúskodik.
|