Főoldal
  Magyar Română Deutsch English   FŐOLDAL  |  INFORMÁCIÓK  |  KINCSKERESŐ   WAP  |  PDA

Régiók, települések

Visszalépés az előző oldalra Vissza

 Erdély 

>

 Történelmi Erdély 

>

 Aranyosszék 

>

 Torockó 

Torockó - Rimetea

Torockó - Petrezselymes abrosz

A varrottasok szerepe


Részletek F. Halay Hajnal és Szentimrei Judit Torockói varrottasok című könyvéből.

Hímzés Torockó vidékén is elsősorban ünnepi, díszes ruhadarabokra és az első-, a parádés házban kivetett nagyágyra meg a rúdravalókra került.
A leánygyermekeknek, mihelyt meg tudta fogni, tűt adtak a kezébe. Az iskolában aztán már szorgalmasan készítette kelengyéjét.
"Mikor iskolások voltunk, úgy 1906 és 10 között - emlékezett Gergely Gergelyné Csucsi Bori 1982-ben, fel sem nézve a varrójából -, kijöttünk a szünetbe, lekuporodtunk és varrtunk. Az volt az ügyes leány, aki, amit vitt, azt mind ő kötötte a viselőágyra, ő varrta az ünneplőre."
De segített anyja, nagyanyja, s még szolgálni is elmentek, hogy kikeressék a fejtőt, a gyapot árát.

"A szoba fő díszei - írta Orbán Balázs az 1860-as években - itt is a fal felső felén végigfutó fogasok", ezek végében a "fölephez" (mennyezethez) erősített rudak nyúlnak el, melyek különböző élénk színekkel kihímzett rúdravalókkal vannak teleaggatva. A rúdravalók lábnyi széles kelmevégek, melyek a szó teljes értelmében finom hímzéssel vannak elborítva".
Kós Károly még a torockói kemence fölött is szőrhímzéses és szőttes rúdravalókat látott a századforduló táján. Ezeket a három-négy méter hosszú széleket legalább félig állóvirágtöves dús hímzés borította. A parasztja, a hímzetlen része került a rúd belső oldalára. Idővel aztán a rúdravalók a megnövekedett ablakokon a függönyt pótolták.
"A szoba egyik végénél - írja Orbán Balázs - a rúdravalók megszűnnek, mert itt a helyöket a fölepig felvetett ágyak foglalják el, melyek takarója és févaljai (párnafejalj) még cifrábban vannak kihímezve, mint a Székelyföldön".

A száz éve leírt vetettágynak párját még az 1970-es, 80-as években is megtaláltuk. "Amelyik leány szeretett varrni és a szülőknek is volt miből, az kivetette a nagyágyat - magyarázta Csucsi Bori. - Ahol volt parádés ház, ott volt vetettágy is".
Az ágyban alul a szalmazsákot vagy a surgyét terítették le fehér lepedővel, de tettek volt vászonlepedőt is. Arra kerültek a lepedőhajtások vagy lepedőszéjek. Különösen kedvelték a kistányéros, folyóliliomos, asztallábas vagy metéltes, macskanyom és kiscsupros kettős mesterke közé fogott, kétnézetű mintákat.
Általában egy leány két lepedőhajtást varrt, egyet az ágy fejéhez, egyet a végéhez. Csúpos párnát egy-egy leány vitt 6-8 darabot is, surgyécsúpot vagy szalmacsúpot kettőt varrtak.
Az ágyat általában, mint Jankó is írta, hat párnával, két lepedőszéjjel és terítőcskével vetették fel.
Falvédő került az ágy mögé petrezselymes, másnál más mintával, és az ágyba bevetett csipkés párnákat három szél folyóliliomos ágytakaróval terítették le. Asztalterítőt a régi beszámolók, de az idős adatközlők sem említettek. "Régen festett asztalok voltak, arra nem tettek abroszt" - erősítette Czupor Sára Kolozsváron. A díszpárnának is megtalálták a helyét a vetettágy előtt vagy a letakart ágy két sarkán.

A második világháború után csúpos párnát már nemigen hímeztek, de aki szeretett varrni, az az 1960-1970-es években is "felöltöztette házát" a keze munkájával.

Képek
Összes kép:
• Galéria
Poharas-karikás cifratörülköző
Fakult piros patkós párnacsúp
Kék régi asztallábas lepedőhajtás
Fakult piros régi mákos párnacsúp
Szegfűs, csillagos, rabláncos szalmacsúp
Fekete tölgyfaleveles rúdravaló (részlet)
Új asztallábas díszpárna
Rozsdabarna, töltéses, üsthorgas lepedőhajtás
Piros, Vernes néni-féle díszpárna
Összes kép:
• Galéria

Fejezetek:
  • Leírás
  • Torockói varrottasok
  • A varrottasok szerepe

  • Hasznos honlapok:
    http://www.torockoegyesulet.hu

    Szállások Torockón és környékén

    Helyben: 18 szálláshely
    5 km-en belül: 1 szálláshely
    20 km-en belül: 4 szálláshely  ( + 3 szálláshely  )
    30 km-en belül: 8 szálláshely  ( + 4 szálláshely  )
    50 km-en belül: 18 szálláshely  ( + 10 szálláshely  )
    Események · Élménybeszámolók(5)
    Bedobom a batyuba
     
    Szállások Erdélyben | Erdélyi körutazások busszal, vonattal és hajóval | Régiók, települések | Húsvét Erdélyben | Csíksomlyói búcsú | Szilveszter Erdélyben
    Szállás Székelyföld · Hargita-hegység · Sóvidék · Gyergyó · Udvarhelyszék · Csík · Marosszék · Háromszék · Gyimesek
    Szállás Kalotaszeg · Bihar-hegység · Észak-Erdély, Máramaros · Dél-Erdély · Szászok földje
    Szállás Kolozsvár · Torockó · Szováta · Kalotaszentkirály · Koltó · Csernakeresztúr · Körösfeketetó
    Magunkról | Hirdetés feladása | Kapcsolatfelvétel | Szerzői jogok | Partnereink
    © Erdélyi Turizmus Bt., 1999-2018. Minden jog fenntartva! A közölt fényképek, grafikák és szövegek felhasználása csak az Erdélyi Turizmus Bt. írásos jóváhagyásával lehetséges.