Főoldal
  Magyar Română Deutsch English   FŐOLDAL  |  INFORMÁCIÓK  |  KINCSKERESŐ   WAP  |  PDA

Régiók, települések

Visszalépés az előző oldalra Vissza

 Erdély 

>

 Történelmi Erdély 

>

 Feketetó 

Feketetó - Negreni

Feketetó

Körösfeketetó fogalom. Az itt megrendezett régiségvásár története az 1800-as évekig nyúlik vissza.
A kirakodásra azóta is minden október 2. hétvégéjén kerül sor, csütörtöktől vasárnapig 4 napon keresztül, az ezt követő hétfői napon állatvásár zárja az eseményeket.

A kirakodás helyszíne a falu központi részén indul és egészen a hegyekig tart, több hektár területen, festői táji környezetben. A vásár területét mintegy átszeli a vasútvonal és a Körös medre.

Az igazi vásározók már csütörtökön megjelennek, a legnagyobb kínálat az első napon van, a legszebb dolgokra -az igazi kincsekre- akkor lehet szert tenni.

Napjainkban a vásár fénye kicsit kezd megkopni, a régiségek fogynak, a használt ruhaneműk szaporodnak, ennek ellenére még mindig igazi kincsek lelhetők itt fel. Bútorokból kevesebb, textilneműből még szinte korlátlan a kínálat, utóbbi nagyobb részt a széki árusok jóvoltából.

Étel-ital számos helyen kapható, ezen a fronton is székiek adják a legnagyobb sátrakat. A miccs és sülthúsok mellett töltött káposzta, paraszt- és pacalcsorba, ill. más hagyományosnak tekintett erdélyi finomságok is kóstolhatók. A széki sátrakban gépi vagy élő népzene szól, igazi vásári hangulatot teremtve a megpihenő látogatóknak.

Látogatóként gépkocsinkat az út két oldalán leállítva hagyhatjuk, de számos helybéli udvarára is behajthatunk, ahol általában 10 lejért (2015) parkolhatunk biztonságban egész nap.

Nagyon régi, de még mindig aktuális beszámoló a fórumunkban:
beszámoló

A minőségről:
első látogatóként egy magyarországi vendégnek ez a rendezvény szembetűnően más, mint egy "otthoni" vásár. Mondhatnánk, hogy hamisítatlan balkáni hangulat, és a dolog nem is áll távol a valóságtól.
Ha a tartalomra és a fellelhető kincsekre összpontosítunk, a szolgáltatások nagyon alacsony színvonala feledhető.

A vásárral kapcsolatos egyik legnagyobb gond megfelelő szálláshelyet találni. A leghamarabb Kalotaszeg közelebbi szállásai telnek meg (Kalotaszentkirály, Magyarbikal, Körösfő,..), illetve a Bihar-hegység Jád-völgyi része.

A Feketetóhoz közeli szállások honlapunkon az alábbi címen érhetők el:
szállások Feketetó közelében
Ha minden megtelt, kolozsvári és környékbeli szállásokat szoktunk javasolni:
szállások Kolozsváron és környékén

Amennyiben a szálláshelyek már beteltek vagy kényelmesen, autóbuszos utazás keretén belül szeretne a vásárba látogatni, kérjük tekintse meg szervezett buszos ajánlatunkat is:
Feketetóra autóbuszos körúttal


A hagyományos őszi vásárhoz hasonló, de kisebb méretű, inkább mezőgazdasági jellegű kirakodás minden év júniusában is megrendezésre kerül, minden június 2. hétvégéjén.
Mivel ez az erdélyi kaszálási szezon kezdete, A kaszák vásárának nevezik.

Képek
Összes kép:
• Galéria
Széki árus
Összes kép:
• Galéria

Szállások Feketetó környékén

30 km-en belül: 1 szálláshely
50 km-en belül: 17 szálláshely  ( + 16 szálláshely  )
Események · Élménybeszámolók(1)
Bedobom a batyuba
 
Szállások Erdélyben | Erdélyi körutazások busszal, vonattal és hajóval | Régiók, települések | Húsvét Erdélyben | Csíksomlyói búcsú | Szilveszter Erdélyben
Szállás Székelyföld · Hargita-hegység · Sóvidék · Gyergyó · Udvarhelyszék · Csík · Marosszék · Háromszék · Gyimesek
Szállás Kalotaszeg · Bihar-hegység · Észak-Erdély, Máramaros · Dél-Erdély · Szászok földje
Szállás Kolozsvár · Torockó · Szováta · Kalotaszentkirály · Koltó · Csernakeresztúr · Körösfeketetó
Magunkról | Hirdetés feladása | Kapcsolatfelvétel | Partnereink
Felhasználási feltételek | Adatkezelés | Szerzői jogok
© Erdélyi Turizmus Bt., 1999-2019. Minden jog fenntartva! A közölt fényképek, grafikák és szövegek felhasználása csak az Erdélyi Turizmus Bt. írásos jóváhagyásával lehetséges.