Főoldal
 
  Magyar Română Deutsch English   FŐOLDAL  |  INFORMÁCIÓK  |  KINCSKERESŐ   WAP  |  PDA
Régiók, települések Visszalépés az előző oldalra Vissza
Csíkszereda - Miercurea-Ciuc - Szeklerburg

A Nagy-Somlyó hegy nyugati lábánál fekszik, neve a homályos eredetű Csík és a szláv "szreda" (közép) szó összetételéből származik. Bár a település az Árpád-házi királyok korától fennáll, városi rangra csak Izabella királyné 1558-ban kelt szabadalomlevele emeli.

A település valamikori alakja teljesen elütött a többi székely városétól. Csíkszereda egy szűk területen épült, amit egyik oldalról a hegyoldal, a másik oldalról pedig egy mocsaras terület határolt. Ez volt az oka annak, hogy nem rendelkezett egy központi piactérrel, ami köré a város szerveződhetett volna.
Két beépített utcája volt, melyek egy T betűt formáztak, és sehol nem szélesedtek ki. A T egyik szára a Zsögöd-Csíktaploca útvonal, a másik az Udvarhely felé vezető út volt. Ez utóbbinak mentén a Ceausescu-féle "várostervezés" során a régi házakat lebontották, csak a kis plébániatemplom maradt meg, valamint vele szemben egy nagyobb saroképület és a Fürdő utca elején néhány ház.
A régi városhoz több apró település is tartozott, amelyek a szájhagyomány szerint a hét napjairól voltak elnevezve. Ennek emlékét őrzi a Csütörtök utca.

Csíkszereda gazdasági fejlődését legfőképpen egy sajátságos - a Székelyföldön sehol máshol nem létező - törvény akadályozta: ha egy szeredai háztulajdonos meghalt, és a városon kívül lakó örököse rögtön nem költözött oda, akkor a ház a városra szállt, és minden örökös elvesztette a házat illető jogait. Ilyenkor az épületet egy arra érdemes szeredainak ajándékozták.

1878-ban az újonnan alakult Csík vármegye közigazgatási központja lett, és ezzel megkezdődött újkori fejlődése.

Képek
A Petőfi utca
Összes kép:
• Galéria

Fejezetek:
  • Leírás
  • A Mikó-vár
  • Egyéb látnivalók
  • Gyógyfürdők és borvízforrások

  • A település adatbankja:
    http://csikszereda.adatbank.transindex.ro/

    Hasznos honlapok:
    http://www.szereda.ro/
    http://www.csszm.ro/
    Szállás, szállások
    Helyben: 6 szálláshely
    5 km-en belül: 7 szálláshely  ( +1 )
    10 km-en belül: 13 szálláshely  ( +6 )
    15 km-en belül: 14 szálláshely  ( +1 )
    20 km-en belül: 18 szálláshely  ( +4 )
    30 km-en belül: 29 szálláshely  ( +11 )
    50 km-en belül: 55 szálláshely  ( +26 )
    Események · Élménybeszámolók(3)
    Bedobom a batyuba
    Magunkról | Hirdetés feladása | Kapcsolatfelvétel | Állás | Szerzői jogok | Partnereink
    © Erdélyi Turizmus Bt., 1999-2010. Minden jog fenntartva! A közölt fényképek és szövegek felhasználása csak az Erdélyi Turizmus Bt. írásos jóváhagyásával lehetséges.