Székelykeresztúr - Cristuru Secuiesc - Kreutz
A település a Gagy és a Fehér-Nyikó vizének a Nagy-Küküllőbe ömlésénél jött létre.
A Szent Kereszt tiszteletére szentelt római katolikus templom késő gótikus épülete a város központjában található. Az eredetileg Árpád-kori templom mai formáját a XV. században nyerte el. Az 1968-1971 között itt végzett ásatások során XI-XII. századi sírokra bukkantak a régészek, és egy korábbi templom alapfalait is megtalálták. Ekkor került felszínre egy beépített fal részlete is, melyen a XV. századból való freskótöredék látható. A kép a János Jelenéseiben szereplő egyik látomást, a fenevadon lovagló parázna asszonyt ábrázolja.
Az unitárius templom 1782-ben épült, mellette nyílt meg az unitárius gimnázium 1793-ban. Az iskola Orbán Balázs nevét először 1940-ben vette föl, a "legnagyobb székely" iránti tiszteletből és elismerésből.
A város híven őrzi Petőfi Sándor emlékét is. A költő a városban található Gyárfás-kúriában töltötte élete utolsó éjszakáját, innen indult a végzetes fehéregyházi csatába. Állítólag elindulása előtt a kúria kertjében, egy körtefa alatt még elszavalta az Egy gondolat bánt engemet... című versét. A körtefa maradványait később vaspántokkal erősítették meg, és elhelyeztek itt egy emlékművet is, melyen Kányádi Sándor verse olvasható. A költő mellszobra az iskola udvarán található, egészalakos bronzszobra pedig a város főterén áll.
A főtéren található továbbá a Lengyel-féle lábasház, mely a város érdekes építészeti emléke, és a Molnár István Múzeum. Értékes gyűjteménye a népi ipari szerkezetek, gépek sokasága, melyek a régi kisiparosság és háziipar eszközeinek gazdag és érdekes tárháza. Található itt még néhány, a környékről származó, berendezett parasztház is.
|
|