Torja - Turia
Középkori település, a XIV. századból származó dokumentumok tesznek elsőként említést róla. A község központjában egy templomerőd található, melynek tornyait és védőfalát műemléknek nyílvánították. A román stílusban épült templomot később gótikus elemekkel egészítették ki, melyekből szinte semmi nem maradt meg az első világháború előtti nagy átalakítások miatt. A 82. szám alatt egy galambdúcos kapu található, mely 1806-ban épült, és népművészeti emlékműnek nyilvánították. Torjának vásártartási joga volt, de mivel a település lakossága igen gyorsan szaporodott, a torjai piactér már kicsinek bizonyult, ezért új piacteret kellett biztosítani. Az új piactér Kézdivásárhely főtere lett. A céhek áruikat az új piacra szállították, és hogy ne kelljen mindennap szállítgatni az árukat, a vásártér köré deszkabódékat építettek. A telpülésen található Apor-kúriát feltehetően a XVII. század elején építették, majd klasszicista stílusú épületszárnyakkal egészítették ki. Torja lakossága 4062 fő, melyből 4041 magyar. A torjai Büdös-barlang Bálványosfürdő felől közelíthető meg, ezért leírása ott található.
|
|