Vásárlás Termékeinket úgy választjuk ki, hogy azok jól illeszkedjenek az Erdélybe utazók szokásaihoz, valamint a felkeresett célpontokhoz. A legtöbb kiadványt mélyen a bolti árak alatt kínáljuk, még az is előfordul, hogy már egyetlen könyv megvásárlása is kedvezőbb (szállítással együtt is), mint bolti vásárlás esetén.
Kosárkezelés A kiválasztott termékek egyszerűen elhelyezhetők a bevásárlókosárban, ahonnan néhány kattintással a rendelés is feladható. A kosár tartalma módosítható illetve törölhető.
Kosárkezelés - technikai jellemzők A kosárba bedobott termékek és szolgáltatások mindaddig láthatóak, amíg Ön a böngészőt használja. Ha becsukja az ablakot, vagy 3 órán keresztül nem kattint semmire, a kosárba gyűjtött tételeket a rendszer eldobja. Ha új böngészőt nyit, a kosár tartalma az új böngészőben üres lesz, míg a régi böngészőben változatlan marad. A korábbi tételek megőrzése hosszabb távra megoldható azzal, hogy Ön regisztrált felhasználóként bejelentkezik a honlapra. Bejelentkezése után a kosárba gyűjtött tételeket -korábbiakat és később bedobottakat egyaránt- a nevéhez tudjuk társítani, ezért az így összegyűjtött tételeket Ön bármikor később is látni fogja.
Megrendelés Megrendeléskor kötelező megadni a nevet, a címet valamint a mail-címet, de amennyiben Ön regisztrált felhasználónk és bejelentkezett honlapunkra, a fenti adatokat már nem kell újból begépelnie.
Fizetés A megrendelt kiadványok ellenértékének kifizeteséhez utánvétes és bankkártyás fizetési lehetőséget biztosítunk.
Fizetés postai utánvéttel: a kiadványok átvételekor a postásnak kell kifizetnie a termékek árát és a postázási díjat. Utánvétes szállítást kizárólag Magyarország területén belül tudunk vállalni. Amennyiben nem magyarországi címre kéri a szállítást, kérjük válassza a bankkártyás fizetési módot.
Fizetés bankkártyával: a kártyás fizetést technikailag a CIB Bank bonyolítja, a ma legbiztonságosabbnak számító SSL szabványú, 128 bites titkosítást felhasználva.
Miután kosarából feladta megrendelését, honlapunkról átirányítjuk a bank megfelelő oldalára, ahol meg kell majd adnia kártyaszámát, illetve kártyája lejárati dátumát.
A bank a fizetési tranzakció során kibocsát egy engedélyezési számot, amit Önnek érdemes feljegyeznie. Ha a fizetés sikertelen volt, annak okát a bank hibaüzenetben fogja jelezni.
Fizetéshez a bank a következő kártyatípusokat fogadja el: VISA Classic, VISA Electron, Eurocard/Mastercard. Amennyiben csak elektronikusan felhasználható kártyával rendelkezik, bankjától külön engélyt kell kérnie a kártya internetes használatához!
Bankkártyás fizetésnél Ön kizárólag a banknak adja meg kártyaszámát, az Erdélyi Turizmus azt nem ismeri meg. A bank pedig nem tud az Ön nálunk megadott személyes adatairól és a vásárlás tartalmáról, kizárólag a vásárlás végösszegét adjuk át a banki weboldalnak.
Külföldi szállítás esetén kérjük válassza a bankkártyás fizetési módot, utánvéttel csak Magyarország területére tudunk szállítani.
Szállítás A megrendeléseket általában 1-2 nap alatt feldolgozzuk. Kivétel ez alól az az időszak, amikor erdélyi kapcsolatainkat építjük, de a postázások akkor sem húzódnak el 5-6 munkanapnál tovább.
Kiadványaink kézbesítéséhez a Magyar Posta szolgáltatásait vesszük igénybe. A csomagokat ajánlva és értékbiztosítással adjuk fel.
A postázás díjával mindig a Magyar Posta díjszabásaihoz igazodunk, az összeget belföldi szállításhoz az átlag rendelések alapján határozzuk meg. Minden megrendelt mennyiséghez és értékhez ugyanazt a díjat számítjuk fel, melynek mindenkori összege a kosárban tekinthető meg. Külföldi szállítás esetén a postázási díjak országonként eltérőek. Amennyiben nem magyarországi címre kéri a megrendelt kiadványok szállítását, csak a bankkártyás fizetési módot tudjuk elfogadni.
A csomagokat légbuborékos borítékban adjuk fel, a csomagolás díját az Erdélyi Turizmus állja.
Adatvédelem Az Ön által megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek azokat semmilyen formában nem adjuk át. A megrendeléskor rögzített adatokat kizárólag a megrendelés sikeres lebonyolítása érdekében használjuk fel.
Bankkártyás fizetésnél Ön kizárólag a banknak adja meg kártyaszámát, az Erdélyi Turizmus azt nem ismeri meg. A bank pedig nem tud az Ön nálunk megadott személyes adatairól és a vásárlás tartalmáról, kizárólag a vásárlás végösszegét adjuk át a banki weboldalnak.
Garancia Az Ön által megrendelt könyvekre és egyéb árucikkekre minőségi garanciát vállalunk. Ha a megrendelt könyv nyomdai hibás, illetve a kiszállítás során megsérül, akkor vállaljuk annak díjmentes cseréjét. Amennyiben a postázott kiadvány sérülten érkezik meg Önhöz, kérjük vetessen fel jegyzőkönyvet a postással és a csomagot ne vegye át.
Elállás joga Amennyiben a termékek megvásárlásával kapcsolatban Ön meggondolta magát, a termékeket 8 munkanapon belül indoklás nélkül visszaküldheti címünkre.
A vásárlástól való elállás feltételei és jellemzői
- Visszavásárlás esetén a visszaküldés költségeit a vevőnek kell állnia, vevőt egyéb költség nem terheli.
- Amennyiben a postázott áruban nem rendeltetésszerű használat miatt kár keletkezik, az Erdélyi Turizmus jogosult a keletkezett kár értékét vevővel megfizettetni.
- Cégünk a visszavett áru árát haladéktalanul, de legfeljebb a visszaküldést követő 30 napon belül visszafizeti vásárló részére.
- Amennyiben vevő cserét kér, a helyettesítő áru küldésének postázási költségeit cégünk állja.
- A visszavásárlási kötelezettség alól kivételt képeznek a CD-k és CD-ROM-ok abban az esetben, ha azok csomagolását vevő már felbontotta, valamint az időszaki kiadványok és folyóiratok.
A elállás jogáról részletesen a 17/1999. Kormányrendelet rendelkezik - Kormányrendelet a távollevők között kötött szerződésekről.
Szerződő fél Erdélyi Turizmus Bt. Adószám: 28653910-2-10 Cím: 3243 Bodony, Dózsa György u. 4.
Vevőszolgálat Tel.: +36 36/364-235 Mobil: +36 30/930-6835 Cím: 3243 Bodony, Dózsa György u. 4. Postacím: 3243 Bodony, Pf. 1. E-mail: mail@erdelyiturizmus.hu |